Mi álljon a 2025-ös Bábszínházi Világnap magyar üzenetében? Csendek, örömök, ölelések, emberi gesztusok szólaltak meg bennem. Megszólalt a címben olvasható Pilinszky-gondolat, amely hosszú évek óta velem van és folyamatosan újra alkottatja bennem a miértekre adott válaszokat, de Korngut Kemény Henrik 1934-ben írt mondata is érvényt kapott, miszerint „a bábjáték szeretete a széplélek és a jövendő szeretetét jelenti…”
2025!
25 éve a 21. században élünk!
Ez alatt a magyar bábművészetben karakteresen megerősödtek az önálló ar-culattal működő bábszínházak. A hazai bábszínházakat alapítók mellett fel-nőtt három bábos generáció, akik erős diskurzusban, progresszív burjánzást hozó művészek közösségévé alakultak és akik − új formanyelveket teremtve − a klasszikus vizuális határokat is szétfeszítették. Velük együtt létrejött egy hazai alkotói bábművész közösség, akik tudják és érzik, hogy a báb mint műfaj a világ igazságainak absztrakt ábrázolásához járul hozzá, a bábesztéti-ka végtelen tárházát képes megteremteni és az összművészeti szemléletet tud-ja, akarja képviselni.
Fontos, hogy az utóbbi évtizedekben egy olyan művészi, alkotói közösség alakult ki, amelyben mindenki ismer mindenkit! Érzékletes példája volt a ha-zai bábosok összefogása, egymásra figyelése a 2023-ban megrendezett 10. Színházi Olimpia alatt és az azóta még nyilvánvalóbban tapasztalható, a bábművészet eszközeivel egymást megérteni akaró figyelem, az egymásért kialakult szolidalitás, a szakmaiság perspektívájának szélesre nyitása.
A bábszínház az anyagból teremtő alkotói folyamatok szabadsága, művésze-ti elemek organikus egysége, a fantázia és a hit, az elmélyült egyéni és a kol-lektív összetartozás együttes élményének formája, amelyben az emberi ter-mészet és a létezés mélységei tárulnak fel. A bábok lényege, hogy valakik megteremtik őket. Ebben a folyamatban az alkotók az élet rejtélyét kutatva a megelevenítés törvényeit képzik meg. Az új technológiák alkalmazása, a mul-timédiás lehetőségek sem gyengítik azonban az emberi komédiást megformá-ló bábfiguránk, Vitéz László érvényességét.
2025 Kemény Henrik centenáriumának éve is, aki az 1940-es években terri-tóriumát sziklaszilárdan kijelölve, következetesen és öntörvényűen szolgálta a bábjátékkal közönségét évtizedeken keresztül minden nap. Vitéz László alakja a történelmi rendszereken és korszakokon átívelő, minden kataklizmát túlélő, folyamatos jelenvalóságot hirdető, élő elevenség megtestesítője. A nemzeti kontinuitás képviselője, aki képes felülkerekedni a halálon és le-győzni ellenségeit, még ha maga az ördög is az. A világ Kemény Henrik keze-in megismerte Vitéz Lászlót, azt a figurát, aki fáradhatatlan aktivitással kép-viseli az embert, aki a folyamatos átrendeződéssel teli életben nem a talajta-lanság érzetét, a lehangoltságot, a dekadenciát hordozza, hanem az életben maradás technikájának puritán, humorban gazdag, mindent legyőző mitikus oldalát.
Kemény Henrik munkásságát tekintve tudjuk, hogy a hagyomány és a kor-társ fogalmai nem zárt és rögzített entitások, hanem viszonylagos, rugalmas keretek. A bábszínház szövetek közötti összekötő erő, emberi jog, amelyet az univerzalizmus kérdései kereteznek, egyebek mellett, hogy miképpen tud nemcsak a helyi közönséggel találkozni, hanem emberek, kultúrák, társadal-mi osztályok és generációk közötti hídként szolgálni.
A bábművészet az emberi létezés univerzuma. A bábjátékosokban van egy olyan játékos találékonyság, egy szertelen és élénk ünnepélyesség, amely az embert önnön léte fölé, a szellem birodalmába emeli. A bábuval való játé-kosság bizonyítja újból és a legmagasabb értelemben a világban való helyze-tünk logikántúli jellegét, azt, hogy túllépünk az élet azonnali szükségletein, legyőzzük az anyagi világ abszolút determinizmusát, s ezáltal az autonómia, a tisztesség és a méltóság szférájába léphessünk át.
A bábszínházban megteremtődhet az esélyek eszményi egyenlősége, megva-lósulhat az érdek nélküli öröm birodalma.
