HÁRY JÁNOS

( 5 éven felülieknek)

Zeneszerző: Kodály Zoltán
Szövegkönyv: Paulini Béla, Harsányi Zsolt
Bábszínpadi adaptáció: Szabó Attila
Báb- és díszlettervező: Mátravölgyi Ákos (Blattner Géza-díjas)
Éneklik: Váradi Marianna (Császárné), Haja Zsolt (Háry János), Bognár Szabolcs (Marci bácsi), Vermes Tímea (Mária Lujza), Megyesi Schwartz Lúcia (Örzse)
Közreműködik: Pannon Filharmonikusok (vezényel: Vass András, Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórus (karigazgató: Dobos László és Vass András), Pannon Gyermekkar (karigazgató: Schóber Tamás)

Koreográfus: Molnár Zsolt (Harangozó Gyula-díjas)
Játsszák: Matta Lóránt, Illés Ilona, Arató Máté, Mag Eszter, Papp Melinda, Várnagy Kinga, Czéh Dániel
Zenei vezető: Vass András
Rendezte: Halasi Dániel

Háry János hangzatos történetei bejárták a világot. Legenda született a huszárból, aki legmesszebb jutott a falujától, így a messziről jött ember azt mond, amit nem szégyell.

Ebből a távolságból úgy fest, minden korban szükségünk van – talán már ez is hagyomány – a megszépítő, hangzatos hőstettekre, a fantáziával átszőtt valóságra…

A Bóbita 2021-ben ünnepelte 60. születésnapját. Ebből az alkalomból egy igazi pécsi, összművészeti előadás született Kodály Zoltán örökérvényű daljátékából kiindulva, a Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok együttműködésével. 

További előadásaink